2010. április 23., péntek

Görög húsgombócok paradicsomszószban



Majd 20 éve voltam első alkalommal Görögországban. Ott ettem először olyan ételt, melyben a hús ízesítéséhez fahéjat is használtak. Addig azt gondoltam a fahéj csak süteményekbe és persze a forralt borba való, de a görög utazás óta én is bátrabban használom. A fahéjas húsgombócokat most fűszeres paradicsomszószba helyeztem.

Hozzávalók a húsgombócokhoz:
50 dkg darált sertéshús,
1 tojás,
1 ek. zsemlemorzsa,
apróra vágott zöldpetrezselyem,
1 teáskanál fahéj,
só, bors.

Az hozzávalókat jól összedolgozom, olávis gombócokat formálok belőle és kevés olajon pár perc alatt világos barnára sütöm őket.

Hozzávalók a mártáshoz:
2 doboz hámozott paradicsomkonzerv,
1-2 pohár víz,
1 fej vöröshagyma,
só, bors, fahéj, köménymag.

Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinsztelem, hozzáadom a paradicsom konzerveket, és ízlés szerint fűszerezem sóval, borssal, őrölt köménnyel és fahéjjal. Belehelyezem a szószba a gombócokat és felöntöm annyi vízzel, hogy a szósz a gombócokat ellepje. Takarék lángon kb. 1 órát főzöm. Végére a szósz besűrűsödik. Én rizzsel tálaltam.

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Ez jöhet, szeretjük a hasonló ételeket

családi tűzhely írta...

Hát igen a görög konyha imádni való!