2010. május 15., szombat

XXXIV. VKF Zellerkérmleves háziasan



A gumós zeller Kis-Ázsiából származó növény. Görögországban szerencsehozó növénynek tartották, Rómában a viadalok győztese kapta jutalmul. A középkorban került hazánkba Itáliából. A zeller jelentős mennyiségben tartalmaz illóolajokat. Ezek felelősek a zöldség étvágygerjesztő hatásáért, elősegítik az emésztést, gyorsítják az anyagcserét, fokozzák a pajzsmirizstermelődést. A zeller izgató hatást gyakorol a vesékre is, ezért erős vizeletható. Sok országban szerelem serkentőként használják. A zellerből most krémes levest készítettem. A pirított szalonna kockákkal talán a "zöldség ellenes" férfiak is szívesebben fogyasztják.


Hozzávalók:
2 db zellergumó,
8 dl húsleves,
1 fej vöröshagyma,
1 tojássárgája,1 dl tejszín,
liszt, olaj,
só, bors,
10 dkg. húsos szalonna.

Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a kockára vágott zellert. Megsóztam és fedő alatt puhára pároltam. Meghintettem a liszttel, pirítottam kicsit, majd felöntöttem a húslevessel. Összefőztem, majd összeturmixoltam. Sóval, borssal ízesítettem, és beleöntöttem a tojássárgájával összekevert tejszínt. Állandóan kevergetve besűrítettem. A húsos szalonna kockákat kevés olajon ropogósra pirítottam. Zellerzölddel és sült szalonnal kockákkal tálaltam a levest.

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Remek lehet, nagoyn guszta főleg a szalonkával :)

családi tűzhely írta...

Köszönöm Bianka!

Garffyka írta...

Finom! :)

családi tűzhely írta...

Köszi Garffyka!